2015. jún 03.

Szabályok

írta: Széchenyiek
Szabályok

Az Év Széchenyi Vállalkozása-díjért folyó verseny szabályai

Kiíró

A verseny pályázat formában működik. A pályázatot a Gróf Széchenyi Család Alapítvány indította. A pályázaton el lehet nyerni fődíjként Az Év Széchenyi Vállalkozása-díjat, mely egy olyan tábla, amit a nyertes vállalkozás bármilyen felületén megjelentethet. A táblán szerepel majd egy évszám is, 2015-ben a 2014-es évszám, mivel a vállalkozások 2014-es teljesítményét 2015-ben lehet reálisan értékelni.

A díj közösségi  fővédnöke

Az Egyházasberzsenyi Berzsenyi család.

A díj személyi fővédnöke

Tarlós István, főpolgármester úr

A díj bemutatása

A díj odaítélésénél a vállalkozások teljesítményeinek 3 területét vizsgáljuk. Így: a termelékenységet, a társadalmi felelősségvállalást és az újítási készséget. A vállalatok tevékenységét ezen a három területet külön is értékeljük és az egyes területek első helyezettjeinek díszoklevelet adunk át, de Az Év Széchenyi Vállalkozása-díjat az kaphatja, aki a három területen összességében a legjobb teljesítményt nyújtotta. A pályázathoz tartozó honlapon lehetőség van közönségszavazásra is.

A család által adott különdíj

A Széchenyi család tudja, hogy minden mérésnek, mutatónak vannak korlátai. Azzal is tisztában van a család, hogy bizonyos nagy tettek nem fejezhetők ki számokkal. Ezért úgy döntöttek a Széchenyiek, hogy a család egy különdíjat ad annak a pályázónak, aki a magyarság számára kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

A pályázó cégek vezetőinek adott oklevél

Minden pályázó cég vezetőjének (ügyvezető igazgató vagy vezérigazgató) megadjuk Az Év Széchenyi Okleveles Menedzsere elismerő oklevlet.

A pályázók köre

A pályázat nyilvános és meghívásos. A Gróf Széchenyi Család Alapítvány megpróbál 10-30 olyan, többségében magyar tulajdonú céget elérni a pályázás hírével , amelyek működése valamilyen módon kapcsolódik Gróf Széchenyi István munkásságához, s ezeket a vállalatokat fölkéri a díjon való indulásra.

A pályázati díj

A pályázók nevezési díjat fizetnek az alapítványnak, mely adományként kerül elszámolásra. A pályázati díj 300 000 forint.

A pályázatok értékelésének módszere

A Gróf Széchenyi Család Alapítvány egy három tagú zsűrit kért fel a pályamunkák értékelésére. A zsűri a vállalkozások mérlegéből és eredménykimutatásából származó, illetve a cégek HR vezetőjétől bekért adatokból kiszámítja a termelékenységet. A pályázók ezen kívül közvetlenül is átadnak a zsűrinek információkat, melyekből a zsűri értékelni tudja az egyes pályázók társadalmi felelősségvállalás területén nyújtott teljesítményét. Az innovációs aktivitás értékeléséhez szintén kérünk adatokat a cégektől, melyekből 3 mutatót számol ki a zsűri. Igyekeztünk olyan mutatókat alkalmazni, melyek lehetővé teszik a különböző profilú és méretű vállalkozások összemérhetőségét.

Meddig lehet pályázni?

2015. június 30.

A kérdőív

Hogy a cégvezetők és a nemzet bármely tagja jól lássa, hogy milyen megmérettetésben lehet része egy pályázónak, ezért itt bemutatjuk a versenyzőknek kiadott kérdőív tartalmát is.

Az Év Széchenyi Vállalkozása-díj kérdőíve

Köszönjük, hogy pályázik Az Év Széchenyi Vállalkozása-díjra. Kérjük, hogy az alábbi kérdésekre válaszoljanak. A megadott adatokat mi is igyekszünk ellenőrizni.

I. Termelékenység (2014-es adatok alapján)

Kérjük, adja meg az alábbi adatokat ezer forintban! Amennyiben valamelyik adat önöknél nem vagy csak nehezen értelmezhető, kérjük, írja azt az érték helyett, hogy „nem releváns”. Ha szerepel egy „nem releváns” adat, akkor kérjük, hogy az adatok alatt található „Megjegyzés” üres helyeire adjon rövid magyarázatot arra, hogy az adat miért nem releváns.

Éves nettó árbevétel: ….................................... eFt

Pénzügyi műveletek eredménye: …................................eFt

Készletnövekedés*: …................................eFt

Anyagköltség (csak a termeléshez szükséges anyagok!) és alvállalkozó költségek (csak a termeléshez szükséges alvállalkozók, egyéb szolgáltatók nem!): …........................eFt

Éves amortizáció: ….....................eFt

Elméleti tőkeköltség**: …........................eFt

Átlagos állományi létszám (napi 8 órásra vetítve): ….............. fő

Magyarázat:

(Így értjük a következő adatokat.)

*Készletnövekedés = Egy év alatti készletérték növekedés (ha csökken: negatív előjellel)

**Elméleti tőkeköltség = Mérleg szerint fölhalmozott vagyon * Jegybanki átlagos éves kamat (%)

Megjegyzés: ….....................................................................................................................

...........................................................................................................................................

II. Emberség, lélek, társadalmi felelősségvállalás, családtámogatás (erre van egy külön díj is!)

Kérjük, sorolja föl az összes olyan – a címben felsorolt körbe tartozó – tettet, projektet, amelyben a cége részes volt. (Pl. egy szegény család támogatása, egy anya terheinek csökkentése, tanulók fogadása szakmai gyakorlatra, helyi közösség segítése, saját dolgozók képzése és nevelése stb.) Ha több mint 10 projekt volt, akkor illesszen be egy újabb lapot a beszámolóba! Tudjuk, hogy ilyenekkel nem szokott senki dicsekedni, mégis arra kérjük, szedje össze mindazt, amit méltónak tart a megemlítésre!

1. …........................................................................................................................................

............................................................................................................................................

2. …........................................................................................................................................

............................................................................................................................................

3. …........................................................................................................................................

............................................................................................................................................

4. …........................................................................................................................................

............................................................................................................................................

5. …........................................................................................................................................

............................................................................................................................................

6. …........................................................................................................................................

............................................................................................................................................

7. …........................................................................................................................................

............................................................................................................................................

8. …........................................................................................................................................

............................................................................................................................................

9. …........................................................................................................................................

............................................................................................................................................

10. ........................................................................................................................................

............................................................................................................................................

Egyéb: ....................................................................................................................................

...............................................................................................................................................

............................................................................................................................................

............................................................................................................................................

............................................................................................................................................

Fontos!

Ha saját tevékenysége során keletkezik valami társadalmilag hasznos és nem valaki másnak a hasznos tevékenységét támogatja (pl. Ön egy környezetkímélő szolgáltatást végez és tevékenysége révén 3 település lakói élnek már tiszta levegőben), akkor azt is írja meg az „Egyéb” rovatban.

Kérjük, itt írja meg, hogy az egyes projektekben kiket, milyen szervezeteket támogatott.

1. …........................................................................................................................................

2. …........................................................................................................................................

3. …........................................................................................................................................

4. …........................................................................................................................................

5. …........................................................................................................................................

6. …........................................................................................................................................

7. …........................................................................................................................................

8. …........................................................................................................................................

9. …........................................................................................................................................

10. ..........................................................................................................................................

További erre vonatkozó kérdések, melyeket a kiértékelésnél figyelembe fogunk venni. Kérjük a kérdésekre tömören, de a fontos elemekre kiterjedően válaszoljanak.

1. Melyik projekt milyen változást hozott az életben? (gyógyulást, munkába állást, szakmához jutást, zöldterületet stb.)

2. Melyik projekt és milyen aktivitásra ösztönözött embereket? (sportnap, sport egyesület, ösztöndíjpályázat, hajléktalanok lakhatása stb.)

3. Életet mentett-e valamelyik támogatás vagy projekt? (Például újraélesztő eszköz ajándékozása vagy egy pro life szervezetnek adott támogatás. Igen, akkor 5 pont; nem akkor 0 pont.)

4. Stabil, kiszámítható-e az adott támogatás? (Pl. van-e mögötte tartós adományozási szerződés valamelyik szervezet esetében. Van-e hosszú távú projekt a támogatott projektek között?)

5. Van-e valamelyik projektben együttműködés más szervezetekkel? (Pl. diák csereprogram; művészek távol élő csoportjainak közös műve; több szakterület közös projektje stb.)

III. Innováció

Fontos! Kérdéseink és mutatóink a termék- és technológia innovációra vonatkoznak. Tisztában vagyunk azzal, hogy az innovációnak más területei is vannak. Ilyen lehet egy új marketing fogás vagy egy újítás az ügyfélszolgálat munkájában vagy egy új értékesítési (esetleg) gyártási eljárás bevezetése. Amennyiben ilyen újítás volt a cégénél, kérjük írja le néhány sorban!

Kérjük adja meg a következő adatokat!

  • Tárgyévben kibocsájtott új termékek és szolgáltatások száma: …........ db
  • Előző évben kibocsájtott új termékek és szolgáltatások száma: …....... db
  • Új termék(ek) neve(i): ….........................................................................................................
  • Új termék(ek) fejlesztésének összköltsége a kezdettől addig a napig, amíg az első értékesítés bekövetkezett (lehet, hogy a fejlesztés több évig tartott): …..................eFt
  • Új termék(ek)ből származó árbevétel 2014-ben: ….........................eFt
  • A 2014. évben realizált összes árbevétel: ….....................eFt

IV. Cégismertető

Kérjük, hogy max. ½ oldal terjedelemben írja le cégének fő tevékenységét. Milyen célokat akarnak megvalósítani, elérni, stb.

Szólj hozzá