2015. ápr 17.

Zsűri

írta: Széchenyiek
Zsűri

pollo-laszlo-fenykep.jpgPolló László, a zsűri elnöke

Polló László vagyok, 12 éve a Lilium Konzultáns Kft. ügyvezetője. Fő célkitűzésem, hogy szervezetfejlesztéssel elérjem, hogy a magyar középvállalatok termelékenyebbek, hatékonyabbak legyenek és exportképessé váljanak. Ezen a téren számos sikert értem el és néhány lehetetlen üggyel is bajlódtam. Szervezetfejlesztő módszereimet már korábbi vezetői tapasztalataimra és a hazai és külföldi szakirodalomból megismertekre építettem föl. A Lilium Kft. indítása előtt a Portocom Zrt-t irányítottam 1994 és 2003 között. Diplomámat 1976-ban szereztem, erősáramú okleveles villamosmérnökként végeztem a Budapesti Műszaki Egyetemen. A rendszerváltásig mérnökként dolgoztam, így mind beosztotti, mind vezetői szerepekben is megismertem a nagyvállalatok működését. Az elmúlt években több szakkönyvet is írtam, melyek közül két alapművemet említem itt meg: Teljesítménybérezés, illetve Kis- és középvállalati vezetők ABC-je. Feleségemmel, Judittal 3 felnőtt gyerekünk és 6 unokánk szülei, illetve nagyszülei vagyunk.

 

michaletzky_geza.JPGMichaletzky Géza, a zsűri tagja

1974-től az INFELOR, SZÁMKI, SZÁMALK keretében kezdtem el a software-fejlesztői munkát. 1986 óta foglalkozom vállalatirányítási rendszerek fejlesztésével. 1992-ben alapítottuk meg saját cégünket a NEXT Software Kft-t. A saját fejlesztésű alkalmazásainkkal a célunk a vállalatok hatékony ügyviteli, controlling és döntés előkészítő rendszereinek kialakítása. Munkánk része a partnercégek működésének felmérése, elemzése, hogy részükre az optimális megoldást tudjunk javasolni és megvalósítani. Az utolsó 40 évben az IT fejlődése és a körülöttünk lévő világ minden szempontból felgyorsult: életemnek szakmai része folyamatos gyors változás: új technológiák alkalmazása, új műszaki környezet, új feladatok és új partnerek. Az életem másik oldala, amivel ezt hosszútávon egyensúlyban tartom az a hagyományos polgári műveltség, háttér és értékrend. 5 gyereket neveltünk fel a feleségemmel, és most várjuk a tizedik unokánkat.

 

reti_lajos.JPGRéti Lajos, a zsűri tagja

Réti Lajos vagyok, feleségemmel együtt a Cordillera Kft. tulajdonosa és ügyvezetője.
Cégünk 1991-ben alakult, és több változáson ment keresztül. Jelenleg közbeszerzési tanácsadás és online oktatás a fő tevékenységeink.
Jómagam korábban szociális területen dolgoztam, azonban az elmúlt 16 évben kizárólag közbeszerzéssel foglalkoztam egyrészről közbeszerzési eljárások lebonyolításával, tanácsadással, szakértői munkával,
másrészről közbeszerzési ajánlatok összeállításával, ill. az egyes beszerzési eljárásokban cégek teljes körű képviseletével.
Megközelítőleg 450 eljárásban vettem részt ezidáig, amelyeknek nagy része Európai Uniós forrásokhoz kapcsolódott.
2010-óta szerepelek a Közbeszerzési Hatóság honlapján megtalálható nyilvántartásban, mint hivatalos közbeszerzési tanácsadó.

Szólj hozzá